Érdi Környezetvédő

és Városszépítő Egyesület

Több mint 20 éve Érd természeti, épített és kulturális értékeiért

Megrendüléssel és fájdalommal próbáljuk elfogadni és tudatni mindenkivel, aki környezetünk és világunk jobbításán fáradozik, hogy elvesztettük egyik élharcosunkat, „szóvivőnket”, Palkó Zsoltot.

Dr. Palkó Zsolt mintegy évtizede jelent meg Érd térségében és korábbi munkáinak, megvalósult programjainak tapasztalatait felhasználva vált Érd környezetvédelmének lelkes támogatójává, majd egyre fontosabb szószólójává.

Szeretett utánajárni a környezetvédelemmel kapcsolatos dolgoknak, az ezekkel is foglalkozó szervezetekkel, emberekkel kapcsolatokat teremteni, így jutott el a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatához, ahol eredményes polgári természetőr vizsgát tett. Ezek után már még jobban megértette a környezetvédelem és a természetvédelem összefüggéseit, és öntevékeny csapatot hozott létre lelkes önkéntesekből, az Érdi Természetőrséget.

Ezzel párhuzamosan belépett az akkor már közel 2 évtizede működő Környezetvédő Egyesületbe, majd a 2 civilszervezet „egyesülése” után, 2018-ban az Érdi környezetvédő és Városszépítő Egyesület (ÉrdKöVE) nevet felvevő zöldszervezet elnökévé választottuk, amely tisztséget napjainkig viselt.

Zsolt évtizedek óta a környezetvédelem, a fenntarthatóság és az egészséges életmód ügyeinek szószólója volt, akár lapjai hasábjain, akár a zöldügyek biztosaként, vagy szemétszedés, parképítés közben is.

A környezeti nevelés feladatait felvállalta az óvodáktól az iskolákon át, a lakossági megjelenésekig, képviselőtestületekig, és talán még feljebb is… mindig tanult és tanított, áldozatkészségével, kétkezi munkavégzéseivel személyes példát is mutatott mindenkinek.

Ötleteivel, terveivel motiválta környezetét és mindenkit ahova szava eljutott.

Harcolt az Érd térségét elborító hulladék ellen, segítette a Város kiránduló- és turistaút-hálózatának fejlesztését. Szorgalmazta és elősegítette a Fundoklia-völgy felső – M7-en túli szakaszának – ismételt feltárását, esetleges régészeti-turisztikai látogatóhely kialakítását.

Egyik legnagyobb álma a parkvárosi „Klímapark” kialakítása volt, amely munkálatok megrekedtek ugyan, de az állagmegóvást végzik az ÉrdKöVE aktivistái és a Város dolgozói.

Regionális és nemzetközi ügyeket is felvállalt, sőt a betegsége előtti hónapokban a nemzetközi ranger szövetség (IRF and ERF) egyik vezető tisztviselői posztjára is pályázott – afféle mellékállásként, hátha több nemzetközi segítséget tud becsatornázni a hazai környezet- és természetvédelembe!

Egy világító fáklya volt ebben az elszürkülő, üresedő világban, a szebb, egészségesebb, és szabadabb emberi környezetért harcolók hős katonája.

Hiába az erős test és lélek, a nagy akarat és tudás, a befejezetlen ügyek, a sok akadály végül is alattomosan, belülről gyengítette el a testét. Néha elkeseredettségét megosztotta velünk, tudtunk az irigyekről, a betartókról, és persze a támogatókról is, de Ő csak küzdött, agitált, és persze mosolyogva kerékpározott és futott tovább az általa is szeretett helyeken. Ezzel fátylat borított a szemünkre, nem tudtuk, hogy nagy a baj, csak az utolsó hónapokban. És most elhunyt - hősi halált halt.

Emlékezetünkben örökké élni fog, ahogy lángoló arccal és tekintettel beszél a terveiről, ahogy együtt terveztünk, munkálkodtunk – de a nehéz fáklya a földre hullott.

Reméljük lesz olyan erős ember közöttünk, vagy azok között, akiket megszólított, hogy felvegye a fáklyát, és folytassa Zsolt munkásságát!

Az Egyesület mindent elkövet, hogy Zsolt álmait, a közösen kialakított terveinket, megvalósítsuk! De lendülete, lángolása nagyon hiányozni fog!

Halász Antal alelnök

Köszönjük, hogy adód 1%-ának felajánlásával segíted munkánkat!


Érdi Környezetvédő

és Városszépítő Egyesület

Székhely: 2030 Érd, Alsó u. 9.

Adószámunk: 18692354-1-13

KLÍMAPARK PROJEKT

Klímabarát közösségi tér,

mely környezettudatosságra nevel

0

ÉV

0

TAG

0

LEZÁRT PROJEKT

LÉGSZENNYEZETTSÉG-MÉRÉS


Szenzoraink Érd hat pontján mérik a levegő

minőségét és szolgáltatnak naprakész adatokat.

Védjük meg közösen

az Érdet körülvevő természet

páratlan értékeit!

Csatlakozz hozzánk!


Van egy kis szabad időd? A munka vagy a suli nem fárasztott még el nagyon és szívesen segítenél? Akkor itt a lehetőség, hogy kipróbáld magad az Érdi Környezetvédő Egyesületnél!

Érdi Környezetvédő

és Városszépítő Egyesület

Székhely: 2030 Érd Alsó u. 9.

Adószámunk: 18692354-1-13